A prezi, mint stand-up
A prezentációkat sok mindenhez lehet hasonlítani. Lehet például a filmekhez, hiszen a mozgóképekhez hasonlóan egy PowerPointos prezinél is fontos az alaphang (tudni akarod, hogy egy romantikus komédiára ülsz be, vagy a Transformers új részére). Más szemszögből egy prezi a reklámokhoz is hasonlítható, hiszen jó esetben rövid, tömör és eladja a terméket (ötletet). A minap az egyik kedvenc kockázati tőkésem, John Greathouse blogját olvastam, amikor beleakadtam egy remek cikkbe. Greathouse itt a stand-upokhoz hasonlítja a prezentációkat. Az általa összegyűjtött nyolc hasonlóságból legalább öt az esetversenyes prezikre is áll.
1. Erős kezdés
A stand-uposok limitált időt tölthetnek a színpadon, és ha az első poénjuk nem ül, az általában az egész előadásra rányomja a bélyegét. Többször is írtunk már a nyitó sztori szerepéről, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: indítsátok az előadásotokat egy történettel. Ha a közönség ezt érdekesnek és relevánsnak találja, nagyobb eséllyel fog odafigyelni a mondanivalótok többi részére.
2. Fizikai jelenlét
Ha megfigyelitek, egy komikus nemcsak a szavaival, de a nonverbális kommunikációjával is igyekszik megtámogatni a poénjait. Tegyetek ti is így, és vigyétek bele a testmozgást az előadásotokba. Nem szabad persze túlzásokba esni, hiszen mindenki látott már úszó, evező vagy akár kamehamezó mozdulatokkal dúsított – elrettentő – preziket. A megfelelő mennyiségű, főként kézmozgás viszont aláhúzhatja az üzenetet.
3. Begyakorolt spontenaitás
Bödőcs, KAP, Trabarna és a többiek spontánnak tűnnek, de sokan tudjuk, hogy igazából sokadjára mondják el ugyanazokat a vicceket. Ahogy Greathouse is írja, elég csak a ppincéreket megnézni, például a Godotban, és azonnal feltűnik, hogy nekik akkor sem mozdul még arcizmuk sem, amikor a közönség remeg a nevetéstől. Ennek oka, hogy a stand-uposok alaposan begyakorolják az előadásukat, és ez teszi lehetővé, hogy a színpadon minden este spontánnak tűnjenek. Egy-egy fontos prezi előtt szánjátok rá az időt, és ti is gyakoroljátok be a mondandótokat annyira, hogy már spontánnak tűnjön (ez nekem általában minimum öt próbát igényel).
4. A közönség/zsűri kezelése
A komikusok gyakran kikacsintanak a közönségre. Kérdéseket tesznek fel, beszólnak a (sok esetben nem is létező) fickónak, aki koktélt szürcsöl a sarokban. A közönség bevonása és menedzselése az esetversenyeken egy igen alulértékelt dolog. Pedig adott a lehetőség a zsűrinek általánosan címzett kérdéseket feltenni (“Ugye Önök is…?”). Leginkább persze a Q&A alatt kerül elő a zsűri menedzselése, ahogy arról már részletesen írtunk.
5. Erős zárás
Erős kezdéshez erős zárás dukál. A stand-upban és az üzleti prezentációkban is gyakori a keretes szerkezet, azaz a nyitó sztorira való visszautalás zárásként. Greathouse megjegyzi, hogy bármilyen technikával is zárjuk az előadást, arra mindig figyeljünk, hogy a közönség már tudja, hogy most be fogjuk fejezni a mondandónkat. Optimális esetben a cselekvésre való felszólítás épp a taps kezdetekor hangzik el.