Case Solving Day 2014 – élménybeszámoló
Bátran jelentsük ki, hogy esettanulmány-versenyek terén még bőven kezdőnek (sem) számítok. A Corvinuson ebben a félévben hallgatom/csinálom a Cases on Business Economics tárgyat, de azért 4 eset megoldása után, illetve miután egy hónaja elballagtam az Országos Esettanulmány Verseny döntőjére már egészen nyilvánvaló számomra is, hogy esettanulmány-versenyezni egy külön műfaj, amit tanulni kell. A Corvinusos tantárgy sikerein felbuzdulva regisztráltam a HBCS Case Solving Day nevű eseményére, eredetileg leginkább az „ezért az árért simán megéri megnézni mi lesz itt’” hangulatban.
Nem mennék bele a napnak a pontos leírásába, illetve a történtek, elhangzottak és feladatok részletes felvázolásába – leginkább azért, mert akinek tetszeni fog, amit írok vagy érdeklik az esettanulmányok, esetleg tanácsadói pálya felé kacsintgatnak, dobják be magukat a mélyvízbe. Az esettanulmány-megoldás esszenciája szerintem egyébként is abban rejlik, hogy az ember önbizalommal képes legyen egy halálosan váratlan, előre nem tervezhető helyzetben és szakmai témában értelmesen helyt állni. Improvizálni és gondolkodni még 2014-ben is menő.
A „simán megéri megnézni, mert miért ne” hangulatom a nap elejei felzárkóztatónak mondható képzések láttán nem sokat változott – azt ugyanakkor tegyük hozzá, hogy az esettanulmány-megoldások során mindenkinek megvan a maga erőssége, gyengepontja – és bár én dölöngéltem a széken a prezentációs technikák és hasonló képzéseken, azért egy pénzügyi tervezés blokknál sosem árt figyelni. A mellettem ülő Pénzügy-Számvitel szakos srác ezzel nyilván nem így volt. Lényeg a lényeg, ezek mindig kellenek, aki túl jónak gondolja magát, hogy ilyen képzéseken üljön, szerintem hosszú távon nem viszi sokra.
Összeségében két dolgot akartam leírni, ami a nap folyamán megragadt bennem. Az egyik, amennyire komolyan volt véve. Nagyon vékony a határ a „túl komolyak és fontosak vagyunk” illetve egy megfelelően összeállított szakmaiságú program között. A nap abszolút rólunk szólt, nem próbálták magukat előtérbe tolni azok akik nagyon értik, hogy kell ezt jól csinálni – közben számomra ez csak emelt a szervezők tekintélyén, mikor kiderült, hogy valójában mennyire jól is értik a dolgokat. Egy prezentáció után kapásból kaptam olyan tanácsot a jövőbeli fejlődésemre nézve, amit 1. nagyon kevesen vesznek észre (mesterségem címere: elrejteni amiben kevésbe vagyok jó) 2. fél éve azon dolgozom, hogy az adott témában hogyan legyek jobb. Egy prezentáció után. Not bad. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez volt az első olyan esetmegoldásom, amikor a témához kapcsolódó szakmai zsűri volt. Annyit elmondok, az „adjuk el a kézműves söröket a alsó-középosztálynak is, majd tolunk rá valami jó marketinget és tuti venni fogják” című félvállról vett, logikailag kicsit sántító,de amúgy elfogadható megoldásokat kétszer is meggondolja az ember, ha tudja, hogy a Heineken egyik termékmenedzsere fog utána kérdéseket feltenni. Releváns és érdekes témával dolgoztunk, sokat tanultam belőle, nem volt humbug érzesem.
A másik, akármilyen furcsán is hangozhat (nekem is az leírni), de a jelenlegi elfuserált közösségi hálózatos társasági életünkben, nekem kifejezetten felfrissítő volt 23 másik vadidegen korombelivel összezáródni, és egy nap alatt és tudatosítani magamban, hogy még mindig a közös érdeklődés az ami összehozza az embereket, az az, amit barátságokat és szimpátikat alakít ki. Nem kézenfogva tűz körül erdei iskolás dalokat énekelgetésről beszélek, hanem ha már élménybeszámoló: sokat dob az ember lelkivilágán, ha egy csapat értelmes és vele hasonló érdeklődési körrel rendelkező fiatallal dolgozik együtt kihívó szakmai témákon, majd a végén megiszik egy (kettő) sört. Ha az átmenetet keresem a jó társaság és a felsőoktatásban rejlő lehetőségek kihasználása között, erre az egy napra azt hiszem nekünk sikerült.
Seremet Anna