Ölelés, tanulás és győzelem
Múlt héten a HBCS Gergőjével és Istvánjával, valamint a holland Jasperrel felalálló How Consulting megnyerte a Challenge:Future, Future of Work versenyt. A verseny fő kihívása az volt, hogy a versenyzők rájöjjenek, miként lehetne lendületet adni Kelet-Európa csökkenő versenyképességének, ami a tudás-központúbb Nyugat, illetve a költséghatékonyabb Kelet közé való ékelődésből ered. Stratégiai tanácsadás szempontjából ez egy lényeges és rendkívül szórakoztató kihívás volt. Személyes véleményem szerint pedig az egész versenyt magába foglaló esemény hihetetlenül érdekes volt.
Igen, nyertünk egy 3 hónapos gyakornoki pozíciót az egyik csapattársunknak az AT Kearneynél, és igen, sikerült szereznem egy király tanácsadói állást a győzelem eredményeképp. Ugyanakkor – ahogy azt már sok korábbi versenyen is megállapítottam – a lényeg nem ez. Az út, amin megérkeztek a megoldáshoz egy csapattal, akiket kedvelsz és tisztelsz, valamint egy esemény, ahol győztest hirdetnek a fő indokok, melyek az esettanulmányozás elkezdése vagy folytatása mellett szólnak.
Úgyhogy nézzük is meg, mi történt a HOW Consulting csapattal az elmúlt pár hónapban. Valamikor január környékén szóltak nekünk erről a versenyről, a csapat pedig úgy döntött, elindul rajta. A HOW Consulting csapattagjai együttvéve több mint száz esetversenyen indultak, amik közül ötön együtt versenyeztünk. A közös versenyeken elért nagyobb sikerek hiányának, illetve a csapattagok versengő természetének köszönhetően minden adott volt a jó teljesítményhez. Úgy rendszereztünk, elemeztünk, modelleztünk és írtunk, mint még soha. Csajokról beszélgetni a Google Docs chaten, amíg adatok után kutatsz órákon keresztül, mindenképpen vagy nagyon pozitív vagy nagyon negatív emlék, ízlésektől és pofonoktól függően. A csapat tapasztaltságának ellenére, ez nagyon sok időt elvitt, aminek mondjuk minden percét élveztük. Az eredmények pedig remekül tükrözték ezt az érzést, ahogy a körökön túllépve először 600, majd 50, míg végül 3 csapat közt találtuk magunkat.
Mindezek után, júliusban értesültünk arról, hogy meghívást nyertünk a döntőbe, ami egy egész hetes eseménynek ígérkezett. Fogalmunk sem volt, hogy pontosan milyen lesz a Challenge:Future Summit, és egy kicsit el voltunk keseredve, amikor kiderült, hogy az egyik csapattársunk – egyéb elfoglaltságai miatt – nem jöhet el arra a napra, amikor a versenyeket rendezték.
Amint megkaptunk a programtervet, ami egy 10 oldalas füzet volt legalább ugyanennyi színnel és képpel, az addigi elképzeléseink az eseményről még ködösebbé váltak. Ugyanakkor az utazást és a szállást a szervezők biztosították, tudtuk, hogy több mint 30 ország fogja képviseltetni magát, illetve, hogy lehetőségünk lesz találkozni a szlovén kormány bizonyos tagjaival. Mindezeket szem előtt tartva, nem volt olyan nehéz nyitottnak maradni az eljövendő versennyel kapcsolatban.
Végül, a szkepticizmusnak ezen hiánya olyan módon térült meg, amit elképzelni sem tudtunk volna. Gergő és én, akik a csapatot képviseltük, jó pár elképesztő emberrel találkoztunk. Azon túl, hogy a stratégiai tanácsadásról tanultunk a megoldás megalkotásával és előadásával, sokat tanulhattunk magunkról is; hogy miként különbözünk más kultúráktól és, hogy mik a közös pontok. Végül is ez volt a lényege az egész találkozónak: fejleszteni a jövő vezetőit azáltal, hogy megismerik egymást és tanulnak a másiktól. Ezek a versenyek csak azért voltak megrendezve, hogy összegyűjtsék a megfelelő embereket és maximalizálják az ambíció hatását. Mindannyiunkat megvezettek. Csodálatos.
A napok elképesztően hosszúak voltak, 7 órakor keltünk, 8 órára mentünk a találkozókra és hajnali 2-3 óra körül zuhantunk az ágyba. Előadásokat hallgattunk, helyi vállalkozásoknak oldottunk meg eseteket, valamint gyűlésekről gyűlésekre jártunk, ahol kerekasztal-beszélgetésekben vettünk részt. A külső irányultságú program mellett – ahol gyakorlatilag azt terjesztettük, amink már megvolt – a szervezők megpróbáltak közelebb hozni minket egymáshoz, tradícionálisabb módszerek (bulik), illetve kevésbé megszokott eszközök (többet között: masszázs, ölelés, farkasszem-nézés, valamint heves dialógusok egy sötét óratoronyban) alkalmazásával.
Az esetversenyek királyak. Ingyen utak, nagy nyeremények és akár abban is segíthetnek, hogy szerezz egy menő állást. Én azonban úgy gondolom, hogy ez az egész semmi ahhoz képest, hogy milyen szórakoztató egy jól működő csapattal dolgozni egy feladaton, ami érdekel és olyan eseményeken részt venni, mint ez, ahol bár néhol kicsit szokatlan, mindenesetre meglepően hatékony módon lehet megismeri rendkívüli embereket. A díjak hajszolása helyett a győzelmhez vezető utat élvezni kell – ez egyébként az élet sok más területére is igaz. Szóval miért is ne alkalmaznánk ezt az elvet az esetversenyeken?
Jasper de Vries