WARroom Warsaw Tanácsadó Konferencia
Október utolsó napjaiban lehetőségem volt részt venni a The WARroom Warsaw Tanácsadó Konferencián, amit a varsói CEMS CLUB szervezett. A négy napos esemény meglehetősen intenzív volt, és jól egyesítette az akadémiai és üzleti megközelítést. Bár az első benyomás félrevezető lehet, nem minden résztvevő, köztük magam sem, volt CEMS hallgató.
Az esemény vasárnap kezdődött egy városnéző túrával Varsó belvárosában, meglepően kellemes idővel az év ezen időszakához képest. Remek nyitány volt ez, különösen azon külföldi diákok számára, akik ez alkalommal voltak először Lengyelországban. A következő napirendi pont egy esti welcome party volt Varsó egyik kocsmájában.
Hétfő reggel mindenesetre mindenki pontosan megjelent a 8 órakor kezdődő megnyitó ünnepségen. Ez csak amolyan bemelegítés volt a nap fő eseményeire, amik a konferencia vállalati partnerei által szervezett esettanulmányokat jelentették. A menetrend többek között két darab három órás workshopból állt; mindenki három, élvonalbeli tanácsadó cég által kidolgozott program közül választhatta ki, hogy melyikre kettőre menne. Én úgy döntöttem, hogy a Roland Berger és McKinsey workshopjain veszek részt. Az első egy olyan ötlettel foglalkozott, melynek a lényege az volt, hogy tervezzünk egy repteret Hollandia közepén. Megpróbálták azt a megközelítést megragadni, amit egy igazi üzleti esetnél szoktak alkalmazni. A McKinsey workshopnál a hangsúly arra helyeződött át, hogy megtaláljuk a megfelelő megközelítést, amíg a projekten dolgozunk. Ez nem csupán egy új, innovatív termék árazását jelentette, hanem egy gyakorlatot is arra, hogy hogyan kell interjút készíteni egy CEO-val vagy CFO-val. Összességében, mindkét esemény értékes betekintést nyújtott az iparágba.
Mindkét workshop alatt négyfős csapatokban dolgoztunk, így minden alkalommal négy csapat versengett. A feladatokban rejlő problémák hatékony megoldásához bizonyos szintű csapatmunkára volt szükség, továbbá némi együttműködésre, hogy egységes legyen a prezentáció. A csapatbeosztások véletlenszerűek voltak, nekem mégis sikerült kétszer egy csapatba kerülni két sráccal és… megnyertük mindkét versenyt! Úgyhogy nem is rossz, ahhoz képest, hogy először dolgoztunk együtt 😉 A kimerítő napot egy networking vacsora követte, ami során még több lehetőségünk volt, hogy tanácsadókkal, illetve a cégek képviselőivel beszélgessünk.
A keddi program fő eleme az Oxford Vita Bajnokság volt. Ismét random lettünk beosztva hárman csapatokba úgy, hogy minden vesztes csapat legjobb tagja csatlakozhatott egy győztes csapathoz az első forduló után. Mindegyik csapat kapott egy saját zászlót, rajta Varsó egyik nevezetességének logójával. A témák közötti választék meglehetősen sokszínű volt, olyan különféle állításokkal, mint ’a lengyel parlamentben szükség van a nemek közötti egyenlőségre’, illetve ’Batman sokkal jobb a gazdaságnak, mint Superman’. Összességében nagyon jó élmény volt, nyilvánvaló fejlődéssel, már ami a csapat körről-körre mutatott teljesítményét illeti a zsűri visszajelzései alapján. Ezáltal begyűjthettük az ellenfelek zászlóit a döntőhöz vezető úton, ám ott már nem tudtunk lépést tartani riválisainkkal és át kellett adnunk a sajátunk. Azonban a napot tökéletesen zártuk a CEMS Night-os bulival, ami Varsó egyik legismertebb klubjában volt, és ahonnan sokan csak reggelre értek haza 😀
Az utolsó nap valamivel kevésbé volt pörgős, ugyanakkor valószínűleg még sokkal érdekesebb is volt, mivel a vállalati partnerek irodáiba kaptunk meghívást, ahol a különféle tevékenységeikről, valamint a jelentkezési folyamatról tartottak előadásokat. Végül a varsói tőzsdén zárult a konferencia egy rövid ünnepség keretében. Összefoglalva izgalmas és produktív négy napot töltöttünk el, amit szinte kötelezően ajánlok mindenkinek, akit érdekel a tanácsadás.
Ez csupán az első alkalom volt, hogy megrendezték a konferenciát, a következő már tervbe van véve jövőre, körülbelül az év ugyanezen szakaszában fogják megrendezni. Amennyiben érdekel a lehetőség, további információk május-június környékén lesznek elérhetőek a konferencia honlapján, vagy pedig a varsói CEMS CLUB facebook oldalán.
Remélhetőleg Ti is olyan jól fogjátok magatokat érezni, mint én!
Piotr Ciurus